Ha nem adsz puszit, sírni fogok

"Ha nem adsz puszit, sírni fogok." Első hallásra talán ártalmatlan mondatnak tűnik, és lehet, hogy a szándék mögötte jó, mégis árthat.

Sokszor hallottam már, hogy ilyesmit mondanak egy kisgyereknek, és kellett egy kis idő, mire megértettem, miért nem szerencsés.

Egyrészt érzelmi nyomást helyez a gyerekre: olyan gesztust próbál kicsikarni, amihez lehet, hogy épp nincs kedve. Pedig teljesen rendben van, ha egy gyerek nemet mond. Ez az egészséges határhúzás része.

Másrészt azzal, hogy a felnőtt a gyerek döntésétől teszi függővé a saját érzelmi állapotát („ha nem adsz puszit, sírni fogok”), bűntudatot kelt. Ez nemcsak manipuláció, hanem hosszú távon ahhoz is vezethet, hogy a gyerek megtanulja: mások érzései fontosabbak, mint a saját határai. Innen indulhat el a megfelelési kényszer (vagy people pleasing) kialakulása, ami később komoly belső feszültségekhez vezethet.

A szakirodalom szerint a „ha nem teszed meg, elszomorítasz” típusú szülői üzenetek előre jelezhetik a határok összemosódását és a későbbi belső szorongás kialakulását.

Jobb megoldás: fogalmazzunk úgy, hogy elismerjük a saját vágyunkat, de tiszteletben tartjuk a gyerek döntését is. Például: „Örülnék neki, ha adsz egy puszit, de ha most nem szeretnél, az is teljesen rendben van.”

Nincs ebben semmi dráma. Senki sem akar mindig puszilózni, és ezt jogunk van kifejezni. Gyereknek és felnőttnek egyaránt.

Hogy mit lehet kezdeni ezzel az információval? Semmiképpen sem azt, hogy elkezdünk másokat kioktatni. Nem azért, mert ne lenne alapvetően értelme, hanem azért, mert ritkán van eredménye. A magam részéről én inkább arra igyekszem figyelni, hogy én miként válaszolok egy ilyen helyzetben, illetve hogy segítsek a gyermekemnek határt húzni. Mivel a legtöbb visszaigazolást és megerősítést a szüleitől várja, fontos, hogy jelen legyek és meg tudjam neki ezt adni.