A józan paraszti ész és a diplomák

Oké, lehet, hogy most egy kicsit kritikus leszek, de fontosnak érzem ezt az egészet.

Az elmúlt években, szinte heti, sőt sokszor napi szinten tapasztalom, hogy milyen sokan végzik a munkájukat felelőtlenül – vagy ha úgy tetszik, felületesen, ami kívülről felelősségteljesnek látszik, de a mélyebb tartalmat, gondosságot nélkülözi. Ez különösen fájdalmas olyan területeken, ahol a munkának valódi tétje van – mint például az egészségügyben, a szociális ellátásban vagy szakértői pozíciókban.

Gyakran azt tapasztalom, hogy valaki olyat mond, javasol vagy vár el, ami nemcsak a józan észnek, de szakmai szempontnak is ellent mond – vagy egyszerűen hibás. Ugyanakkor ezt teljes magabiztossággal teszi, sokszor pusztán a pozíciója vagy titulusa ad hitelt a szavainak. Ez viszont pontosan a tekintélytorzítás (authority bias) működése: hajlamosak vagyunk elhinni valamit, csak mert egy „nagynevű” ember mondja. Emellett ott van a megerősítési torzítás (confirmation bias) is – amikor ösztönösen azt az információt keressük vagy hisszük el, ami alátámasztja azt, amit már gondoltunk.

Ez a két torzítás különösen veszélyes, ha olyan dolgokról van szó, amelyek valós döntéseket, emberek életét, biztonságát vagy jólétét érintik. Ezért ma az egyik legfontosabb kérdés: hogyan tudunk valóban megbízható, hiteles információkhoz jutni? Mert az a furcsa helyzet, hogy még az elismert forrásokból is gyakran egymásnak ellentmondó állításokat kapunk.

Itt lép be a képbe a tapasztalat szerepe. A gyakorlati tudás, azaz az, amit a való életben kipróbáltunk, megfigyeltünk, megéltünk – segít kiszűrni a működőt a puszta elmélettől. Ez nem „ösztönös”, nem „csak érzésre” megy, hanem egyfajta folyamatos gyakorlás – amit a tudományban is evidence-based practice néven ismerünk.

A józan paraszti ész – ha úgy tetszik, a hétköznapi, empirikus tudás – szintén erre a tapasztalatra épül. Sokszor, ha valami elsőre hibásnak, zavarosnak, vagy „valahogy nem stimmelőnek” tűnik, az nem véletlen: ott valóban lehet pontatlanság vagy torzulás a háttérben. Az intuíció gyakran a sok-sok apró, korábbi tapasztalat összegzése.

Érdemes visszanézni a néphagyományra is. Bizonyos értelemben olyan kollektív tudást őriz, ami generációkon, sőt akár a tudományos fejlődés korszakain is átnyúlik. Például ha megnézzük a táplálkozástudományt: évekig háttérbe szorult a zsír – míg ma már egyre több kutatás mutatja ki, hogy a természetes zsírok (mint a vaj, állati zsír) nemcsak hogy nem károsak, de bizonyos esetekben előnyösebbek is, mint az iparilag előállított olajok. A nyelvhasználatunkban is megfigyelhető ez: „zsíros kenyér”, „zsíros falat” – ezek nemcsak ételt, hanem értéket is jelentettek.

Ez az egész csak egy egyszerű gondolatfolyam, egyfajta reakció a csalódásokra, amiket látok. De szeretnélek téged is arra ösztönözni – a te szakmádban, a hivatásodban –, hogy figyelj tudatosan ezekre. Tudom, hogy nem könnyű. Sok a demotiváló körülmény, a kimerültség, a frusztráció – és nem lehet mindig optimistán, lendülettel tekinteni a jövőbe. De mégis: próbálj meg minden nap legalább 20 percet arra szánni, hogy új ismeretekkel gazdagodj, hogy megérts valami mást, másként, jobban.

Keresd a fejlődést, a más nézőpontokat – de mindig azzal az alázattal, hogy időnként el kell ismernünk: nem tudunk valamit. És ez nem gyengeség, hanem hitelesség. Az az ember, aki meri kimondani, hogy „ezt nem tudom, ehhez más jobban ért”, sokkal megbízhatóbb lesz hosszú távon. Ehhez viszont ötvözni kell a józan észt a tudományos látásmóddal, és – ha van benned nyitottság – akár a lelki értékekkel is, hogy emberként teljesebbek legyünk.

Különben, amit az egyetemen tanulsz, jó alap, bizonyos szakmák esetében létfontosságú, de sokszor nem a teljes képet mutatja be vagy elavul, mire a munkád során szükséged lesz rá.